‘Közlekedés’ kategória archívum

Gratulálunk RATP!

2012. január 9. hétfő

Hétfő este 3/4 9 van és most értünk haza a munkából :( Én 6 után 10 perccel indultam el, ebből egyszerűen kikövetkeztethető, hogy 2,5 óra volt a hazaút. Párizsi BKV (RATP) ami Európában és a világon is híres a metró és RER hálózatáról az nem igazán mondható el, hogy probléma esetén is megállja a helyét. (tovább…)

Lakás második felvonásban és az autók

2011. március 8. kedd

Néha eléggé idegesítő a lakásunk, a bejárati ajtónk szinte semmi hangot nem szigetel, amikor hazajönnek a szomszédok totál behallani mindent, főleg azt amikor becsapják az ajtót maguk után. A felettünk levő szomszéd minden léptét halljuk, mivel nála is iszonyatosan ropog a parketta, mint nálunk. Így halljuk azt is mikor megy WC-re, mikor húzza le, mikor megy fürödni, stb…, a legjobb az, amikor aludni szeretnék, de a felettünk levő fel, alá járkál :(   A többi szomszédot is totál áthalljuk, ez egyikbe 2 lánytestvér veszekedik minden este néha szinte átrendezik a szobájukat annyira csapkodnak, a másik szomszédnál a kutyát hallani át és valamelyik felettünk lakó pár pedig éjt nap alá téve veszekszik, ahol a szavak szinte tejesen kivehetők mint a két testvér esetében is.
(tovább…)