Sushi készítése

2011. október 2. - Misi

Mielőtt kijöttünk Franciaországba talán 2 alkalommal, ha ettünk Sushi-t és akkor valahogy nem győzött meg minket, gondolom, ez adódhatott abból is hogy eléggé kevés a jó Sushi étterem Budapesten, és emiatt a minőségük sem annyira jó. Bezzeg itt Párizsban a Sushi bárok úgy fordulnak elő, mint Magyarországon a kínai éttermek, szinte minden utcára jut egy-egy. Az első hónapokban a Kriszti többször is nyúzott hogy próbáljuk ki és együnk, pár próbálkozás után beadtam a derekam és kipróbáltuk. Azóta teljesen rá vagyunk kattanva, ha lehetne én 2-3 naponta ennék, de sajnos nem egy olcsó kajáról van szó (kettőnknek kb 25-30 Eur egy ilyen vacsora), meg a nyers hal rendszeres fogyasztása sem egészséges (a japánok is csak hétvégén eszik) ezért mi is maximum csak hetente 1x engedjük meg magunknak.

Többször gondolkodtam rajta, hogy itthon is meg lehetne csinálni, főleg hogy így sokkal olcsóbb lehetne. Ezért elkezdtem utána olvasni és kiderült, hogy nem is akkora ördöngősség összehozni.

Az első problémát a hal jelentette, vörös tonhalat semmiképp nem akartunk, mert nem ízlett annyira és amúgy is annyit eszik belőle a világ, hogy szegény fajtát a kihalás veszélyezteti. Ezért lazacot szerettem volna, de nem tudtam, honnan tudnék szerezni 100% biztossággal friss lazacot. Kérdezgettem a kollegáimat, de végül a fagyaszott mellett döntöttem, azt biztosan frissen fagyasztották le. Amúgy ha az ember friss halból csinálja, akkor is le kell fagyasztani legalább 24 órára, mert főleg a tenyésztett lazacokban előfordulhatnak szemmel nem látható paraziták, amiket a fagyasztás megöl. A közeli mirelit boltban volt is nagyon jó minőségű lazac és abból vásároltunk.

A Sushi falatkák eléggé változatos formájúak lehetnek, nekünk 4 fajta jött be. Nekem a Sashimi, ami sima nyers halszeletet takar, a másik pedig a maga a Sushi, ami egy adag rizs és rajta egy szelet nyers halacska. A Krisztinek pedig a sima és a kaliforniai MakiSushi, mind a kettő Nori lapba csomagolt rizs és hal/avokadó/uborka kombinációja, a kalifornia esetén a rizses réteg kívül van és szezámot is tartalmaz, sima fordítva, a Nori lap van kívül és nincs benne szezám.

A komplett elkészítési folyamatot nem írom le, mert hosszú lenne, de azt leszögezhetem, hogy a legfontosabb része a rizs és nekem elsőre nem főtt meg rendesen, másodszorra pedig egy csöppet túlfőztem, szóval van még mint tanulni, pedig mindent a recept szerint csináltam. A Sushi rizs teljesen más formájú, kisebb és igen ragadós, főleg ha a Mirint is hozzáadom, ami megadja azt a tipikusan Sushi rizs ízt. Nem sajnáltuk a pénzt a jó alapanyagokra, így nagyon jó rizst, szójaszószt és wasabit vettünk. Ezek beszerzése egyszerre soknak tűnhet, de hosszútávon jóval olcsóbban jövünk ki, mintha rendelnénk és a második próbálkozásra már majdnem olyan szintűt csináltunk, mintha rendeltük volna. Ami még nagyon hiányzik, az egy jó kés, mert az a legfontosabb, hogy szépen, sérülésmentesen szép formájúra vághassuk a makikat, főleg a kaliforniait, de azt majd már csak Magyarországon fogunk venni :)

Szóval összegzésként mindenkinek aki szereti a Sushi-t, csak ajánlani tudom hogy próbálja meg otthon megcsinálni, mert szerintem tök jó buli és nem is ördöngős, nézzétek meg a képeinket róla:

Végül a linkek, amikből okosodtam :)

A Sushi rizs készítésének a leírását itt találjátok és íme a két videó, hogy hogy kell a Makikat csavarni


Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.