Az élet naaaaagy igazságtalansága

2013. április 17. - Kriszti

Azt hiszem, sokan egyetértően bólogattok majd, mikor olvassátok következő soraimat, illetve talán valaki végre elárulja nekem, miért nincs igazság a Földön!!

Misivel 8 napja kezdtük el ugyanazt a diétát, de én előtte már három nappal visszafogtam magam, ő meg persze még utolsó nap 12 db sütit betolt a biztonság kedvéért.

A fogyás nála azonnal beindult, és pontosan egy hét alatt pontosan négy, azaz négy kilóval lett kevesebb.

Mit gondoltok, nálam hogy alakulnak a kilók? A mérleg nyelve kerek 6 napig gyakorlatilag meg sem mozdult, most, a 8. napon, amikor már nagyon kezdtem elszomorodni, talán egy kilóval kevesebb vagyok.

Igazságot akarok!!!

Persze szívből örülök az ő sikerének, de ez azért mégiscsak felháborító, nem?:)

Zöldségeskert az ablakban

2013. április 9. - Kriszti

Ha emlékeztek, Párizsban is neveltünk növényeket, fűszereket és termesztettünk salátát a mini félerkélyünkön.

Misi a paradicsomot imádta, én pedig a ruccolámra voltam nagyon büszke. A dolog csak azzal szakadt meg, hogy észrevettük, hogy a galambok előszeretettel ülnek rá, így aztán már nem volt gusztusunk megenni.

Mivel a nappalink nagyon szép napos, elhatároztuk, hogy újra próbálkozunk.

Lakatossal csináltattunk egy vaskeretet, amibe az ablakon kívülre biztonsággal berakhatók a ládák.

Misi elültetett egy rozmaringot, mentát, kakukkfüvet és majorannát – én pedig (magról!) metélőpetrezselymet, ruccolát és lollót.

Az első kis hajtások már ki is bújtak. Megvárom, hogy megerősödjenek, és megritkítom, ha tényleg ilyen sok lesz, mint ahogy most látszik.

Már “csak” a galambkérdést kell megoldani, de arra is van már ötlet ;-)

Amikor egy incifinci dologból nagy hír lesz

2013. április 4. - Kriszti

Dorka valamivel több, mint három hónapos volt, mikor először átaludta az éjszakát, és ez így is ment kb két hétig.

Ez szerencsére alkalmat adott nekünk arra, hogy jósok idő elteltével újra alhassunk egyhuzamban 6-7 órát:)

Aztán mintha elvágták volna, 5 nappal ezelőtt éjjel, óránként, félóránként ébredt, kínkeserves sírással. Vagyis nem is ébredt, mert sokszor a szemét sem nyitotta ki, álmában pityergett. Gondoltunk mi mindenre, hasfájás, rossz álom, a krumpli, amit pár napja kezdtünk bevezetni…de a rossz éjszakák csak folytatódtak…Dorka, aki kifejezetten nem szeretett kézben lenni, csak bújt, és sírdogált :(

Ma délelőtt, miután végre sikerült egy picit (az ölemben) aludnia, megint sírva ébredt és akkor bekukkantottam a szájába: ha hiszitek, ha nem, alul, nem egészen középen fogacskányi helyen meg van duzzadva az íny, már ki is van kicsit türemkedve és pirosabb, mint a többi helyen!! Ezek szerint jön a Dodóka foga??!! Ilyen hamar? Ilyen nagy kislányka már? Hiszen még csak most született!!!

Jaj de gyorsan repül az idő!!

Úgyhogy ma irány a bababolt masszírozó fogkeféért és a gyógyszertár hűsítő gélért.

Szorítsatok velünk Dorkának, hogy hamar megbirkózzon a pici fogacska okozta hatalmas feladattal:)

Húsvét

2013. április 2. - Kriszti

Ez a húsvéti kajálás még a Nyuszit is kikészítette

Tele a Nyuszipocak

Újratöltve

2013. április 2. - Kriszti

Több, mint egy év elteltével, de sok új élménnyel és egy Tündérrel gazdagodva a Mesebolt újra megnyitja kapuit.

Reméljük, Ti is örültök és időről-időre újra visszatértek:)